Kategória: Egyéb

  • Annak idején, amikor a multinál egy év után előléptettek vezetővé, cudar konfliktushelyzetbe keveredtem. Kértem az ügyvezetőt, hogy had menjek el egy coachhoz, aki segítene nekem elrendezni, azonban egy hosszas monológ után az ügyvezető annyit mondott: „ügyes vagy te, megoldod egyedül is”. Egyrészt ennek köszönhetem, hogy most coach vagyok, mert akkor annyira berágtam, hogy inkább coach…

  • Tudtad-e, hogy a munkahelyi légkör 20-30%-ban befolyásolja egy vállalkozás teljesítményét? Vagyis, ha a jelenlegi eredményeket nézed és szeretnéd javítani, akkor ne csak az üzleti lehetőségeket, a termelési folyamatokat, az árazási stratégiát vedd górcső alá, hanem a munkatársaid érzelmi és mentális állapotát is! 20-30%!! És azt tudtad-e, hogy például egy eladótér 1%-os hangulatjavulása 2%-os bevételnövekedést eredményez?…

  • Gondolhatnánk, hogy szakmailag kiváló, és remekül beosztja az idejét.Ez is igaz. De azért ennél kicsit, vagy inkább sokkal többről van szó. Nem gondolunk bele, de ahogy a világban létezünk, ezzel együtt az összes kapcsolatunkban – magánéletben és munkahelyen egyaránt – a személyiségünk automatizmusai által kapcsolódásunk a meghatározó. Ez azt jelenti, hogy nem a kognitív, tudatos…

  • Miféle mélység jutott eszedbe a szót olvasva?  Talán a hivatásomból adódik, vagy pont ezért lett ez a hivatásom, (nem tudom melyik volt előbb), de szeretem a mélységeket – mármint a dolgok, a témák mögött rejlő komplexebb hátteret megvizsgálni. Mondhatnánk úgy is, hogy rendszerszemlélettel tekinteni a dolgokra. Az utóbbi időben több olyan tapasztalatom is volt a…

  • Míg a Personal Guide elemzés inkább magánszemélyként izgalmas, addig a TeamGuide elemzés már a munkahelyi környezetben, vezetőként, vállalkozóként érdekes. Sok vezető él abban a hitben, vagy inkább reményben, hogy a szakmaisága, felkészültsége elegendő muníciót ad ahhoz, hogy jó vezető legyen, de ez még legfeljebb csak az eredményességhez tud hozzájárulni. És hogy miért nem elég pusztán…

  • Tudod, miért nem mennek sokan segítőhöz, miközben nagyon készülnek rá, mert már régóta elakadtak az útjukon? Meg sem tudnám számolni, hányszor hallottam már kifogást, ami így kezdődik: „Félek, kiderül, hogy …” – Van a fejünkben valami elképzelés, amihez rettenetes ragaszkodunk. Minden áron. Bármi áron. Még azon az áron is, hogy évekig egy helyben toporgunk. – Az…

  • Bár a folyamatoknak vagyok a híve – amikor több alkalommal találkozunk az ügyféllel és van elég idő, tér arra, hogy a témájában elmélyedjünk – de az egy alkalmas konzultációknak is óriási ereje tud lenni. Ez utóbbi is tud működni, számtalan eset bizonyítja, de azért a tartós eredmény eléréséhez, az ismétlődések elkerüléséhez mégiscsak sokkal hatékonyabb, ha…

  • Akik még nem ismernek eléggé, azt látják, hogy vállalkozókat támogatok, de nem nagyon tudják hogyan: szakmailag, technikailag, emberileg?Elmondom, mi is az én hitvallásom!Amikor főállású vállalkozó lettem, nekiestem én is a szakmai dolgoknak – stratégiaépítés, marketingstratégia, pénzügyi tervezés. Piszok nehéznek tűnt, rengeteg mindent tanultam szakmailag is, de legfőképp magamról, a működésemről. Profikkal dolgoztam együtt, és persze…

  • A hatalom komoly dolog. Mindegy, hogy milyen pozícióról, szerepről beszélünk: cégvezető, szülő, tanár, orvos, politikus. Zsigereinkben van a hierarchiai rendszerekben való létezés, és így adott, hogy valaki mindig valaki más fölött áll, és így hatalmat gyakorol felette. Akinek hatalom van a kezében, óriási felelősséget cipel. Akár tudatában van ennek, akár nem. Életek, sorsok, egzisztenciák múlnak…