Tudod, miért nem mennek sokan segítőhöz, miközben nagyon készülnek rá, mert már régóta elakadtak az útjukon?

Meg sem tudnám számolni, hányszor hallottam már kifogást, ami így kezdődik:

„Félek, kiderül, hogy …”

– Van a fejünkben valami elképzelés, amihez rettenetes ragaszkodunk. Minden áron. Bármi áron. Még azon az áron is, hogy évekig egy helyben toporgunk.

– Az elakadásunk keltette félelmekből még félelmetesebb elméleteket gyártunk. Gyakran egész egyszerűen csak a számunkra fontos, legféltettebb kincseinkre vetítjük ki a félelmeinket, még akkor is, ha amúgy semmi köze a kettőnek egymáshoz.

– Hajlamosak vagyunk arra, hogy a félelmeinknek adjuk át az irányítást és hagyjuk, hogy a félelem teljesen elborítsa az elménk nagy részét és leblokkolja egyrészt a logikus gondolkodásunkat, másrészt a többi érzelem érzékelését.

– Elkezdünk elméleteket gyártani, az elakadásunkat jól megmagyarázni és mindenki másban észre venni a hibákat, az elakadásaikat, a fejlődni valójukat, miközben mi magunk csak hébe-hóba pislantunk oldalról egy pillanatra a tükörbe, hogy aztán gyorsan el is kapjuk a fejünket.

– És aztán telnek a napok, hetek, hónapok, évek, és megtanulunk együtt élni a félelemmel úgy, hogy egy tapodtat sem jutunk előre és közben szépen szétrohad minden körülöttünk – a kapcsolataink, az egészségünk, a motivációnk. Sok idő ugyan, de hát mégsem éltető elakadásban élni. Hozzászokunk és már el sem tudjuk képzelni, milyen lenne nélküle élni.

– Aztán ha már nagyon nagy a baj, de már tényleg nagy, akkor meg nagyon gyorsan keressük a gyógyírt, valaki segítsen, oldja meg. Elindulhatna ilyenkor egy szép folyamat, de ez az esetek zömében mégsem történik meg. Mert elég lesz, ha csak az állunk már kilóg a kakiból és már kapunk levegőt, a többi meg már úgyis ismerős a számunkra.

De ha mégis elindul a folyamat – ami ugye nem 1-2 hét – akkor elképesztő felszabadulásokban lehet részünk.

– Mihelyst belenézünk a tükörbe és közelebb kerülünk a félelmeinkhez, rájöhetünk, hogy sokkal kisebb a jelentőségük, mint gondoltuk és máris visszavettük tőlük az irányítást.

– Aztán sokszor az is kiderül, hogy amihez annyira ragaszkodtunk, valójában sosem adott annyit, mint amennyire nekünk igényünk, szükségünk lett volna. Vagy legalábbis nem abban a formában, ezért kár is volt hozzá ragaszkodni.

– És ez egyben jelentheti azt is, hogy amihez ragaszkodtunk az eredeti formájában, végre sokkal magasabb szintre emelkedhet és valóban kiteljesedhet.

– A félelmek hatalmas gátak az életünkben. És a félelmeket általában az elménk gyártja le nekünk, méghozzá úgy, hogy nagyon gyakran semmi köze a valósághoz.

– A félelmeink csak addig ijesztőek, amíg nem nézünk velük szembe. Akkor rájöhetünk, hogy nekünk sokkal nagyobb hatalmunk van felettük, mint nekik rajtunk. És ha ehhez az kell, hogy elmenj egy segítőhöz, akkor ne habozz, menj el! Most! A legrosszabb, ami történhet, hogy minden marad a régiben. De ez is csak a Te döntésed lehet, nem a segítő munkája. A legjobb pedig az, hogy kimozdulsz a holtpontról és a kezedbe veszed az irányítást.