Gondolhatnánk, hogy szakmailag kiváló, és remekül beosztja az idejét.
Ez is igaz. De azért ennél kicsit, vagy inkább sokkal többről van szó.

Nem gondolunk bele, de ahogy a világban létezünk, ezzel együtt az összes kapcsolatunkban – magánéletben és munkahelyen egyaránt – a személyiségünk automatizmusai által kapcsolódásunk a meghatározó. Ez azt jelenti, hogy nem a kognitív, tudatos képességeink, tudásunk, viselkedésünk határozza meg a kapcsolatainkat, hanem az általános érzelmi állapotunk. És ennek általában nem vagyunk tudatában…

Egy igazán hatékony vezető tisztában van azzal, hogy érzelmei milyen fontos szerepet játszanak a munkahelyén: az üzleti sikerek, a munkatársak motiválása, az erkölcsi nívó, a munkatársak lojalitása mind attól függ, hogy a vezető milyen érzelmi állapotban van, általánosságban milyen érzelmi intelligenciával rendelkezik. Ugyanis ő az, aki a munkahelyi közösség érzelmeit irányítja – akár tudatában van neki, akár nem.

Rezonanciának hívjuk, amikor a vezető pozitív érzelmeket kelt. Ilyenkor a munkatársak tudásuk és személyiségük legjavát adják, magas hatékonyságot nyújtanak.
Disszonanciának nevezzük azt, amikor a vezető negatív, destruktív érzései aláássák a munkatársak teljesítményét – ilyenkor eltávolodnak tőle, menekülőre fogják és csak a legszükségesebb feladatokat látják el.

A kérdés mindig az, hogy a vezető képes-e a saját érzéseit irányítani?
Képes-e empátiát érezni, képes-e megértő támogatást nyújtani, képes-e érzelmi támasz lenni, képes-e bíztatni és motiválni, egy magasabb érzelmi állapotba hozni a munkatársakat, hogy azok lelkesedése, lojalitása még nagyobb eredményeket teremtsen?